Recenzió – Jenseits von Sprache und Denken.
Peter Geissler, André Sassenfeld (Hg.): Jenseits von Sprache und Denken. Implizite Dimensionen im psychotherapeutischen Geschehen. (A beszéden és gondolkodáson túl. Implicit dimenziók a pszichoterápiás eseményekben)
Psychosozial-Verlag, Gießen, 2013., ISBN: 978-3-8379-2233-2
A könyv fő szerzője, Peter Geissler eredetileg a bioenergetikai analízis képviselőjeként érkezett a pszichoanalízis területére, a német nyelvterület egyik legaktívabb kiképző terapeutája. Társszerzőivel, Michael B. Buchholzzal, André Sassenfelddel, Jörg Clauerrel, Thomas Stephensonnal, Maria Steiner Fahrnival és Sebastian Leikerttel együtt állhatatosan próbálja megvilágítani a pszichoterápiás események rejtett dimenzióit.
Már hosszú ideje feltételezzük, hogy az explicit, szóbeli úton történő megközelítésen túl, több is létezik. Jelen könyv leginkább útmutatóként szolgál, amely jelentős pszichoterápiás tapasztalatok által egyértelműen közelebb visz minket az implicit kapcsolati tudás megértéséhez.
A test sok mindent elárul az „olvasójának” és sok mindent megjegyez. A test, mint valamilyen nagyon érzékeny befogadószerv, emlékszik a sejtekben elraktározódott képekre és érzésekre. A bőrön és a mélyebben fekvő szövetrétegeken át jegyzi mindazt, ami vele és a környezetében történik. A test azok számára, akik értik, az élet eleven könyve. Jó diagnosztaként tehát képesek lehetünk olvasni ezeket a bevésődéseket, melyekben megőrződik minden, amit kaptunk, megszereztünk és elveszítettünk. Erre a testre tekinthetünk úgy is, mint egy szenzorokkal igen jól felszerelt szállító eszközre, amely a megszerzett tapasztalatokat jól alkalmazva halad előre.
A különböző kiképzési háttérrel rendelkező szerzők, eltérő aspektusok felől közelítik meg az implicitet mint fókuszpontot. Michael B. Buchholz a terapeuták körében vizsgálja a gyakorlati ismereteket és mélyrehatóan foglalkozik vele, hogy miért bízik néhányuk kevésbé a szavakban, és fordul inkább a test felé. Ha nem lehet egyszerűen vagy-vagy, azaz beszéd-testbeszéd alapon megkülönböztetni, akkor megfogalmazódik a kérdés: vajon kell-e még többet érzékelnünk és érzékeltetnünk, mint ami az írott szó soraiban és azok között olvasni lehet? Talán a testbeszédet arra kellene használnunk, hogy általa kifejezhessük a kifejezhetetlent vagyis azt, amire a páciens gyakran nem talál szavakat.
Sassenfeldnél az implicit domain-ek kifejezésének részletes kibontását találjuk, melynek során a definíciót saját kontextusban vizsgálja. Mint azt Sassenfeld említi, az implicit tudás fogalma a magyar filozófustól és tudóstól, Polányi Mihálytól származik, aki a „tacit knowing”-fogalmából indul ki, és egyértelműen kifejti, hogy elsősorban nem az elméleti tudás, hanem valamely cselekvés képessége az, ami igazán érdekes a számunkra. A továbbiakban Sassenfeld nagyító alá veszi az implicit szerepét az emlékezetkutatás területén, a kötődés elméletekben és a csecsemőkutatásban, valamint a pszichoanalízisben és a klinikai pszichológiában. Ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy a pszichoterápiás folyamat változásai a tudatos, deklaratív, és a megcselekedett, implicit kapcsolatban gyökereznek.
Jörg Clauer a rezonanciát a terápia kapcsán mint egy központi jelentőségű testi folyamatot írja le, és arra emlékezteti az olvasót, hogy egy kapcsolat kezdeményezésében mindig szerepe van a testbeszéd által közvetített üzenetnek. Clauer fejezetében az implicit tudás alapjaként szolgáló jelenség, az „embodiment” neurobiológiai szemszögből is megvizsgálásra kerül.
Az adleri iskolából érkező Thomas Stephenson a témát szókratészi inverzióként kezeli, és kiemeli, hogy ellentmondásos módon a tudásunk hiányossága miatt érzett hiányérzet épp azáltal lesz egyre nagyobb, hogy megpróbáljuk ezt a hiányosságot pótolni.
Az interakciók elemzése során a gondolatok olvasásának képessége központi szerepet játszik. Ez az a képesség, amely mindinkább azzal függ össze, hogy miként „olvassuk” a testet. Peter Geissler a lassú terápia ismertetésével arra hívja fel a figyelmünket, hogy a strukturális változásokhoz idő kell; és az evolúció is ezt tanítja nekünk. Azt is tudjuk, hogy a klasszikus és a mai pszichoanalízis kiemelten szem előtt tartja az időtényezőt. A lassú terápia útján megérthetjük a valós életfolyamatok különböző kifejeződési módjait, hogy a legfontosabb üzenetek implicit módon fejeződnek ki, és sokkal nagyobb hatással, mint amire a szavak valaha is képesek lennének. Geissler megfogalmazásában az újabb pszichoanalízis óvatosan nyit a testi kifejezés felé, amit az embodiment fogalmával kapcsolatban eddig megjelent publikációk is bizonyítanak. Még közelebb hozza az olvasóhoz azt a tényt, miszerint az implicit tudás egyre inkább a pszichoanalízis egyik fókuszpontjává válik.
A könyv témáját tudományos szempontból aktuálisnak tartom. Jelenleg, amikor a pszichoanalízis ismét támogatást élvez, könnyebb lehet a testpszichoterápiát és a pszichoanalízist egymáshoz közelíteni, ahogy ezt a szerzők meg is teszik. A gyakorlati haszon abban mutatkozik meg a leginkább, hogy egyre több pszichoterapeuta törekszik megismerni az analitikus testpszichoterápiát, és egyre többen alkalmazzák módszereikben a test, a szellem és lélek finom egyensúlyba rendezését.
A könyv az implicit tudás kérdését helyezi a középpontba és visszafogottan foglalkozik az „embodiment” fogalmával. Az alapoktól szisztematikusan rendezi az implicit kapcsolati tudásról meglévő gyakorlati és elméleti ismereteket olyan egységbe, amely a jól rendszerezett tudásanyagot és a jelentős tapasztalatokat, lehetőségeket mutatja be a gyakorló terapeuták szemszögéből.
A figyelmes olvasó egyszerre elégítheti ki tudományos érdeklődését a testbeszéd és a kapcsolati dimenziók különböző megközelítéseivel, valamint az illeszkedés, a rezonancia képességével kapcsolatos terápiás eljárások megismerésével. Örömét lelheti az ezen tudás felé való nyitásban, ezalatt megerősödhet saját tapasztalataiban és bővítheti terápiás tudásának eszköztárát is.
Fehér Pálma Virág