Recenzió – Az elme gyógyítása.

Buda Béla: Az elme gyógyítása. Kritikus pillantások egy különös orvosi szakterületre.

Háttér Kiadó, 2011., ISBN: 978 963 9365 971

A rendelők élete sajátos világ az egészségügyön belül a test-lélek és társadalom határterületein. Ma egy olyan orvosi szakma tartja fenn az ellátást, amely magában hordozza a változtatás igényét.

A szerző, Buda Béla több évtizedes szakmai múlttal rendelkező pszichoterapeuta, szakorvos, mint őszinte elkötelezettje a szakmának ad ebbe a témakörbe betekintést azzal a szándékkal, hogy az ellátás különböző összefüggéseit a laikusok számára is érthetőbbé és megfoghatóvá tegye.

A problémafelvetések többek között azt a célt szolgálják, hogy a pszichiátria szakterületén megszülető párbeszéd vagy diszkusszió az orvos-beteg kapcsolat alakításában együttgondolkodást indítson el.

Mindenki számára ismert, hogy a gyógyszeripar az utóbbi húsz évben új megoldásokat hozott a gyógyításban és konstruktívan működött együtt az orvosokkal, amely mindaddig a gyógyítást szolgálta, amíg az a kutatásban áttörést és a betegek számára állapotjavulást jelentett.

(A 2000-res évektől, a gyógyszeripari tevékenység alkonyán a profitszerzési tempó fenntartása csak túlzott erődemonstráció kifejeződése által vált tapasztalhatóvá, azaz új fejlesztések egyre nehezebben váltak megvalósíthatóvá. A pszichiátriában a „happy pille” ( Prosac) és az SSRI-ok, a „személyiség normalitáló gyógyszerek” kora nagy áttörést jelentett a kezelések terén. Innen kezdődik az orvos-gyógyszergyártók külön megállapodásának kora, amely az orvos-beteg kapcsolat szemléletét is megváltoztatja. Indirekt módon a gyógyszergyártó recepteket vásárol, ilyen módon demoralizáló hatást gyakorol az orvos-beteg kapcsolatra és a pszichoterápia irányába viszi a szakma figyelmét.)

A gyógyszergyártók által képviselt kommunikációs erő jelentősen alakítja az orvosi gondolkodást és a gyógyszeres orvoslástól való elfordulás egyre inkább tapasztalható a különböző terápiás területeken.

A mainstream ma az evident based medicina szemléletet követi, ahol intervenció alapú protokollok szerint gyógyítanak. Erre ismert példa a kardiológiai ellátás, ahol jellemzően gyógyszeres vagy műtéti beavatkozást végeznek. Ezeknél az eljárásoknál a beintegrálható terápiás matéria, maga az eszköz.A pszichiátriában tapasztalható, hogy a SCH terápiájában a korábbiakhoz képest ma sokkal tolerálhatóbb gyógyszerek kerülnek piacra. Jólehet, ma már rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, hogy a gyógyszer nem minden esetben jelent adekvát megoldást a beteg számára, ahogy azt az antibiotikumokkal szerzett tapasztalataink is bizonyítják, a gyógyszernek tulajdonított szerep nem lehet kiemelt és mindenható.

Ahhoz, hogy eddig más aspektusból néztünk a gyógyszerekre és ezzel együtt az orvos-beteg kapcsolatra, hozzájárult az is, hogy napjainkban több teher hárul az orvosokra, beleértve a pszichiátriai szakmát, hiszen a gyorsan változó világ, a globális értékválság hatásai a rendelők miliőjében elkerülhetetlenül megjelenik.

Mai világunkban kevesebb biztos viszonyítási pontot találunk, amelynek következtében könnyebben elveszíthető a lelki biztonság. Éppen ezért kap manapság a terápia beavatkozási szakasza több figyelmet, és fordítunk kevesebb törődést a megelőzés és gyógyulás szakaszára, amelyekben a beteg saját felelőssége kerülhetne előtérbe.

Az új szemlélet megtámogatja az egyént abban, hogy saját kapcsolati hálójába ágyazottan, önmagáért érezzen felelősséget. Ennek alapján tűnik úgy, hogy az egészségügyben akkor is átlépünk egy kritikus pontot, amikor nem vagyunk betegek. (Amikor saját kezünkbe vesszük az egészségünket.) Éppen ezért van szükség egy olyan interdisciplináris szemlélet beemelésére, amely mentén lehetővé válik, hogy társszakmák, segítő szervezetek is tevékeny módon kapjanak szerepet a gyógyítás, különös tekintettel a pszichiátra területén.

(A mentálhigiénéről konkrétan nem, a testedzésről szó esik a parlamentben, hogy az órarendben mennyi testnevelésóra legyen.) Ilyen módon a lélekedzés nem kerül be a nevelés mindennapjaiba, mint a testedzés, és úgy tűnik, hogy a test-lélek kérdés további megoldatlan feladatokat ad az orvoslás és a nevelés berkein belül.

A pszichiátria delegálása a szomatikus ellátásban elsődleges jelentőséggel bír, hiszen a beteg a megfelelő ellátásra számít, amely egy multidiszciplináris megközelítésen alapul, azaz legjobb esetben egy szakértői csapat működik együtt a beteg problémájának megoldásában.

Egy fájdalom csökkentésében a szomatizáció okait feltárandó bevonják a pszichológust és a szociális segítő szalembert a terápiába, akik munkájukkal elősegítve a gyógyulást, támogatják a társadalomba való visszaintegrálódási folyamatot, hogy erősebb szociális hálóban és nagyobb biztonságban érezze magát a beteg.

Ismert, hogy a krónikus betegségek terhe tovább nyomja az egészségügy érintett területeit, mindamellett adottak azok azúj lehetőségek, amelyek az egészséggondozási és fenntartási szervezetek munkáiban rejlik. A rendelkezésre álló eszközök: a tudás, ismeret és tapasztalat ápolható és átadható. Itt a különböző terápiákban képzett és gyakorlott szakemberek segítik elő a viselkedésváltozást.

Az orvoslásban egyre inkább tapasztalható egy szemléletváltás, amely szerint a szolgáltatói attitűd lesz elsődleges, amelyben a beteg motivációja lényeges és kiinduló pontja lesz a terápiás ellátásnak.

Az általános pszichológiai kultúra és a különböző pszichológiai módszerek megismertetése különösen az orvosok körében kiemelt jelentőséggel bír, mert segítenek rálátni, hogy a betegség az egész szervezet betegsége. Az, hogy milyen mértékben dönt a beteg a saját terápiájáról, biztosítja a lelki tényezők növekvő szerepét és nyagymértékben befolyásolja a gyógyulását. A gyógyszeres terápiák leginkább akkor válhatnak hatékonyabbá, ha a pszichiátria a különböző pszichoterápiás módszerekkel együtt tud dolgozni, azaz képes új módszereket a tevékenységi körébe beemelni. Lehetőség szerint vagy a módszerek integráltak, vagy az intervencióközpontú szemléletből lesz képes nyitni az interdiszciplináris közösségi megoldások felé, amelynek egyik lehetséges útja a terápiás közösségek és képességfejlesztő módszerek terápiába történő bevonása. Gyermek-és serdülőkori tanácsadókban és terápiás szervezetekbe integrálható „lélekedzés” változatai olyan képzési védő hálót alakíthatnak ki, amely segíti az érintett korosztály pszichés kockázatainak csökkenését és egyértelműen támogatja a megelőzést.

Ez az átfogó és rendszerező munka komoly törekvés mutat arra, hogy a különböző gyógyítási területeken az ellátásban megjelenő figyelmi fókuszt az intervencióról az életmódformálás irányába helyezze át.

A pszichokultúrális alternatívák, mint szolgáltatás, ma helyet kapnak a terápiás piacon.A pszichiátriai ellátás ennek következtében összetettebbé és színesebbé válhat, mert a különböző terápiás megközelítésekben tapasztalható eltérő megoldási módok összehasonlítása önmagában is innovatív és tanulságos.

A fejlett társadalmakban ma egy sajátosan új trend fejlődik, amely a problémákat és viselkedészavarokat a saját egzisztenciát reflexív módon élő és a változásra, fejlődésre nyitott ember hatókörébe tereli. A klasszikus pszichiátria óvatosan tekint ezekre a törekvésekre, mindenesetre megnyugtató tapasztalat, hogy az új trend formálódásában fokozott mértékben érvényesülnek a pozitív lélektan proszociális megnyilvánulásai, mint hitelesség, tolerancia és empátia. A jövőben tehát alapvetően a pozitív élményforma és a spontán viselkedésváltozás jegyében egy életmódminta elsajátítása válik fontossá, ahol „a pszichoterápiás módszerek a kezelés minden pontján a gyógyszeres terápiák kiváltói, egyenrangú helyettesítői vagy éppen előnyösebb alternatívái lehetnek.”

Fehér Pálma Virág