Recenzió – Körperbild und Persönlichkeit.

Küchenhoff, Joachim és Agarwalla, Puspa: Körperbild und Persönlichkeit. (Testkép és személyiség. A testi megélés értékelése a testkép-lista alapján)

Springer-Verlag, 2012., 157 o., ISBN: 3642224716

A szerzők ezúttal olyan kézikönyvet alkottak, amely a testi megélés elméleti hátterét és a klinikai gyakorlatot kapcsolja össze. Jóllehet a testi megélés elemzése a személyiség diagnosztizálásával összefüggésben komoly kihívást jelent, munkájuk lehetővé teszi a diagnózisalkotást. Ez az első gyakorlati kézikönyv, amely ebben a témában eddig megjelent. Joachim Küchenhoff klinikai és tudományos pályaívét a testi megélés elemzése folyamatosan formálta. A német pszichoterápia és pszichoszomatikus orvoslás vezető szakemberei az Operacionalizált Pszichodinamikus Munkaközösség tagjaként és a munkacsoport „struktúra” alcsoportjának tagjaként a munkaközösség megalakulása (1992) óta azokkal a lehetőségekkel foglalkozott, amelyek a pszichoanalitikus alapokon nyugvó személyiségdiagnosztika kínált.

      Ma egyre inkább kiemelt fontossággal bír, hogy a terápia során jobban megértsük a testi megélés folyamatát a jelenleg tapasztalható pszichés és testi zavarok diagnosztizálása és kezelése szempontjából. Különösen igaz ez a szomatoform zavarok nagy csoportjára, valamint a szomatikus és pszichés megbetegedések széles spektrumára, amelyek kezelésében a pszichoszomatikus és pszichoterápiás megközelítés ajánlott. Ismereteink szerint, a klinikai gyakorlat csekély mértékben veszi figyelembe a saját testhez fűződő viszony, a saját testhez kapcsolódó öröm, valamint a másik testtel létrejött interakció élményét. A klinikai kezelések során eddig elhanyagolták a páciensek testorientált pszichopatológiai jelenségeit úgy a diagnosztika, mint a terápia szempontjából. A páciens testélménye legtöbbször csak marginálisan szerepelt a terápiás koncepciókban, általában nem specifikusan strukturált sport-és aktivitási javaslatokkal. Annak, hogy a klinikai gyakorlat ma még kevésbé veszi figyelembe a testi megélés aspektusait, alapvetően két fő oka, hogy a testi megélés nehezen foglalható szavakba, és a szubjektivitása miatt a kutatás számára nehezen megragadható. Következésképpen nehezen objektiválható. A testképlista ezt a nehézséget törekszik áthidalni. Ez a klinikai gyakorlatban azt jelenti, hogy az analitikus megközelítéssel és testpszichoterápiával foglalkozó terapeuták a terápia folyamatába éppen úgy bevonják a testi kifejezésmódban, szokásokban és szcénikus cselekvésben szabadon „beugró” mozzanatokat, mint a hagyományos setting verbális asszociációit. Így a test tárgyirányultságú élményéből szubjektív testi megélés fejlődik. Tapasztalataink szerint, ha a testi megélést éppen olyan módszerességgel vesszük figyelembe, mint a mentális reakciókat, akkor kibővülnek a páciens lehetőségei arra, hogy gyermekkora, vagy éppen aktuális életvitele másképp kifejezhetetlen modellepizódjai is a terápiás fókuszba kerüljenek.

      A szerzők munkájukkal egy új értékelési eljárást képviselnek, amivel a diagnózisalkotók számára lehetővé teszik, hogy megfelelően felmérjék és a terápia folyamatába beépítsék a testi megélésből eredő tapasztalatokat. A Küchenhoff és munkatársai által kifejlesztett testkép-lista alapja az OPD-2 (magyarul is megjelent Operacionalizált pszichodinamikus diagnosztika), amely szerint felmérhető a személyiségstruktúra szintje. Az OPD a testet négy fő dimenzióban jeleníti meg. Itt legfőképpen a saját test észlelése és megélése, a vonatkoztatási személyek észlelése és megélése testi valójukban, valamint a testi kommunikáció és a pszichés szabályozásban történő testi jelenlét kerül megtárgyalásra. Például az önértékelés szabályozása és a testtel való bánásmód és az önértékelés pozitív kölcsönhatásában az egyik póluson, és az esztétikai testátalakító műtétekkel történő manipuláció vagy testi cselekvőképtelenség a másik póluson. Küchenhoff munkacsoportja reliabilitási tanulmányokat készített és a klinikai műhelymunkák során tesztelte a testkép-lista (TKL) első klinikai alkalmazását. A TKL egy empirikus eszköz, amelynek leírása a könyv első részében az alkalmazásra koncentráló fejezetek között található. A szükséges fogalmi meghatározásokon túl, amelyek a testi megélésre vonatkoznak, fejlődéslélektani és pszichoanalitikus alapokra helyezi a testi megélést, valamint leírja a testi én kialakulását. Rámutat a legfontosabb különbségekre a szemiotikai, még nagyon atmoszferikus, és a szimbolikus testi megélés között, illetve taglalja a testkép, az énkép, a tárgytapasztalat kérdéseit a hipochondria, a konverzió, és az önsebzés eseteiben. Itt elsősorban az kerül bemutatásra, hogy a klinikai gyakorlatban milyen jelentős és elengedhetetlen a testkép elméleti megközelítése és magával a testképpel való munka.

      Ez a mű tehát áttekintést tartalmaz a testi megélés empirikus módszereihez, ahol a hangsúly érezhetően a pszichodinamikus megközelítésekre helyeződik.

      A szerzők megindokolják, hogy miért van szükség empirikus mérőeszköz alkalmazására, ami a pácienssel való kapcsolat során egyértelműen diagnosztizálja a testi megélés nívóját, az empirikus megközelítések létező sokféleségének ellenére is, amit a harmadik fejezetben tárgyalnak részletesen.

      A negyedik fejezetben kerül részletes bemutatásra a TKL, mint mérőeszköz. Itt térnek ki a szerzők egy lényegi pontra, miszerint az interjú a testi megélés empirikus analízisére nyíló ablak.

      A következő fejezetében már a TKL klinikai alkalmazásába vezetik be az olvasót, ahol részletesen dokumentált és a TKL alapján kiértékelt interjút ismerhetjük meg.

      A hatodik fejezetben, amely szintén a klinikai gyakorlat oldaláról mutatja be a TKL-t, a szerzők már arra helyezik a hangsúlyt, hogy perspektivikusan milyen módon érvényesül a testtel történő munka-mindez a páciens aspektusából megjelenítve.

      Használhatóságában ez a könyv mind a pszichoterapeuták mind a testterapeuták számára plusz szempontot kínál a tárgyalt esetek patológiájához.

   Mindazonáltal, hogy a testi megélésből indul ki, folyamatosan figyelembe veszi az OPD négy tengelyét (betegségélmény, kapcsolat, konfliktus és struktúra) és mindeközben négy értékelési fokozattal (jó, mérsékelt, csekély és dezintegrált) dolgozik a struktúra megítélése szempontjából. Mivel fejlődéslélektani szempontból is értékes gondolatokat hordoz arra vonatkozóan, hogy a test vitalitása szerint miként „működik”, milyen elevennek vagy lefagyottnak, esetleg testidegennek éli meg a páciens a bizonyos testrészeit, így a pszichoterápiával és a testterápiákkal foglalkozó szakemberek egyaránt növekvő érdeklődéssel fogadják majd.

      Lényegi mondanivalóját tekintve hangsúlyozza, hogy a testi megélést hozzáférhetővé kell tenni az empirikus kutatás számára és erre a célra megbízhatóan alkalmazható az OPD diagnosztikai rendszere.

      Ez a munka alapműnek tekinthető abból a szempontból is, hogy minden eset tárgyalásánál kiemelt szerepet kap a testi én és a testi azonosság. Ezért és az aktualitása miatt a terápiás gyakorlatban mindennapi használatra javasolt.

Fehér Pálma Virág