Recenzió – „Mein Körper gehört mir…und ich kann mit ihm machen, was ich will!”

Mathias Hirsch: „Mein Körper gehört mir…und ich kann mit ihm machen, was ich will!” Dissotiation und Inszenierungen des Körpers psychoanalytisch betrachtet

Psychosozial-Verlag, Gießen, ISBN: 978-3-8379-2091-8

A 60-as években az anorexia nervosában szenvedő páciensek sérült testi észlelése ragadta meg leginkább a klinikusok figyelmét (Maaser), azonban a többi  zavar lényegesen kevesebb érdeklődést kapott. Ismert az is,hogy az utóbbi húsz évben olyan más jelenségek kerültek a kutatási és terápiásfókuszba,mint a BDD vagy BIID (Body-Integrity Identity Disorder) összefüggésben a plasztikai sebészet beavatkozásai és a testfelszín önsebzése, átalakítása (bodymodifikation) piercingek, tetoválások, protézisek és újabb szépség beavatkozások által.

      A szerző Mathias Hirsch pszichoanalitikus pszichiáter szakorvos, ismert pszichoterapeuta, aki  Düsseldorfban vezet magán praxist. Kiemelt vizsgálódási területei többek között a pszichés fejlődés családi erőszak és szexuális elhanyagolásból eredő következményei, a pszichoanalitikus testpszichoterápia intervenciói az evészavar testi disszociáció, önsebzés kezelésében, valamint különböző kultúrpszichológiai témák pszichoanalitikus megjelenítése a filmelemzésben.

      A test pszichoanalitikus jelentőségén megjelenő érdeklődés változatlanul növekszik, ma úgy tűnik egyre szélesedő társadalmi keretek között, gondoljunk a fitness és a szépségsebészet térhódítására és patológiai értelemben az önsebzés és az evészavar, mint a fiatal felnőtt és felnőttkor modern kórképeinek megjelenési formáira, amelyek nagyobb kihívást jelenthetnek a terapeuták számára,mint azt gondolnánk.

      A saját test minden időben és korban különböző okokból és alkalmakkor (rítusok) változik, mégis miközben úgy tűnik,hogy az Én-hez tartozik, egyidejűleg mintha tárgyként kezelnénk,ahogyan a minket körülvevő környezettel is bánunk: konstruktív vagy destruktív módon.

      Ebben a műben Hirsch olyan gyakorlati példákkal kiemelt témákat helyez a pszichoanalízis és a pszichoanalitikus testpszichoterápia vizsgálódásainak fókuszába,mint a testi bánásmód különböző formái vagy az Éndifferenciálódás,a testi Én és a külsőtárgyak szerepe a korai fejlődésben (Protopsyché).

      A téma aktualitása korántsem újszerű, hiszen a „saját test,mint tárgy” (Hirsch),már 1989-ben a pszichoanalitikus testpszichoterápia alap témái között szerepelt. Ebben a munkában  is megjelenik a törekvés, hogy a csecsemő- és kötődéskutatás új eredményeit a „test-témába” ágyazottan kösse össze és mutassa be a modern pszichoanalízis elméleteivel.

      A könyvben nagyobb hangsúlyt kap az elhárító és disszociatív folyamatok részletes tárgyalása, olyan figyelemfenntartó témák mellett,mint az anorexia és bulímia, táplálék felvételi rituáléja, obezitás, (aids)hypochondria, Münchhausen-szindróma, pszichogén fájdalom, dizmorfofóbia, terhességi fantáziák, gyermekvárás gondolatai és hogy a projekció célja miért éppen a test, és miért vagyunk képesek akár testrészeket feláldozni,annak érdekében, hogy az „egész” menthető legyen?

      A saját test, mint tárgy a traumakutatásokban is régóta foglalkoztatta a szerzőt (Hirsch 1989, 1998, 2002) így a lehasított test funkciómagyarázatában külön kitér a container és a helyettes funkciókra. A test mint anya-helyettes annyiban veszi át a tárgyfunkciót, hogy nem csupán az agresszió tárgya, hanem az önsebzési folyamatokon át az anorexiás zavarokban egy idealizált anyai kísérővé válik.

      Hirsch szerint, több fájdalompáciens esetében megfigyelhető, hogy a test a fájdalom által válik érezhetővé, így a test. mint jelenben létező entitás lesz kísérő.

A test, mint átmeneti tárgy 1969 óta ismert számunkra (J. Kafka: the body as transitional object: a psychoanalytic study of the self-mutilating patient), ahol Kafka páciensének esetében a vér,mint biztonsági takaró jelenik meg,mint egy puha takaró, és mint egy plüssmackó funkcionál(Winnicott, 1971).

      Az említett zavarok és pszichodinamikai folyamatok tárgyalásán túl a téma kimeríthetetlennek tűnik, bár olyan jelentősebb témák, mint a szexualitás és a test,mint művészeti alkotás kidolgozása ezúttal nem kapott kiemelt szerepet.

      Hirsch könyvét áttanulmányozva megfogalmazódik bennünk a gondolat,hogy a pszichoanalízis ma erősebben találkozik azzal a törekvéssel mint korábban, hogy más  konkurens pszichoterápiás módszertani irányzatok új, használható pszichoterápiás módszereket és technikákat fejlesszenek. A pszichoanalízis, mint a legigényesebb pszichoterápiás eljárás, idővel nyitottá kell hogy váljon az empirikus tudományok aktuális eljárásainak és  terápiás sikereinek megvizsgálásával, hogy új koncepciókat is képes legyen befogadni.

Fehér Pálma Virág