Recenzió – Psychoanalyse der Lebensbewegungen.

Peter Geissler, Günter Heisterkamp: Psychoanalyse der Lebensbewegungen. Zum  körperlichen Geschehen in der psychoanalytischen Therapie. Ein Lehrbuch.

Springer, Wien, New York, 2007., ISBN: 978-3-211-48608-5

A testpszichoterápiák a pszichoterápiák történetén belül régi hagyományokkal rendelkeznek. A pszichoanalízisben elsőként a 20-as évektől Ferenczi és Reich kezd testorientált intervenciókat alkalmazni, majd a 30-as évektől egy egyedülálló pszichoterápiás irány fejlődik. A szerzők és a szerzőtársak egyaránt úttörői annak az áramlatnak, amit Wilhelm Reich és Ferenczi Sándor fémjelez a pszichoanalízis történetében.
Átfogó és rendszerező fáradozás abban az irányban, hogy a testpszichoterápiákat tudományosan értékeljék, még alig adódott. Ezt a munkát, maguk a szerzők nagy valószínűséggel így mutatnák be: „a testi történések elméleti megalapozása és praxisorientált bemutatása a pszichoanalitikus terápiákban”.
Peter Geissler, eredetileg a bioenergetikai analízist képviselve válik a németajkú terápiás közösség egyik vezető és igen produktív vezér alakjává, folyamatosan kísérletezve a testpszichoterápiák és a pszichoanalízis integrációjával.
Günter Heisterkamp, pszichoanalitikus, adleri kiképzéssel kerül a bioenergetikai analízis közelébe. Idővel a közös szakmai karrierjük során kiderül, hogy egyikük már nem annyira testpszichoterapeutaként, a másik pedig kevésbé pszichoanalitikusként tekint a közös szakmai múltra. A szakmai utak kereszteződéséből  (Testpszichoterápia és pszichoanalízis) született ez a mű, amelyet olyan kritikusok, mint pl. Armin Krüger, (pszichoanalitikus, analitikus testpszichoterapeuta) az analitikus testpszichoterápiák opus magnum-jaként említenek.
A pszichoanalízis történetére visszatekintve láthatjuk, hogy nincs jelentős ellenáramlás, és a pszichoanalízis olyan karizmatikus alakján kívül, mint pl . Perls, alig voltak olyanok, akik új irányt nyitottak.
A mű témáját időszerűnek gondolom, hiszen ma, amikor a pszichoanalízis újra innovatívnak és kutatásokat ösztönzőnek látszik, sőt esetenként forradalmian hat, könnyebb az analitikus testpszichoterápiát a pszichoanalízishez közelebb vinni, mint ahogy ezt a szerzők is teszik. Valljuk be, nehéz feladat mindezt úgy megvalósítani, hogy miközben elfogadtatást és valahova tartozást keresnek az új és ismeretlen számára, addig figyelmet szenteljenek arra, hogy a legkevesebb ellenállásba ütközzenek.
Talán nem is léteznek azok a magas falak, amelyeket a pszichoanalízis ortodox képviselői gondolnak a pszichoanalízis és a testpszichoterápiák között.
Ismereteink szerint egyre több pszichoanalitikus kolléga dolgozik „multimodálisan”, hiszen sokan gestaltban, pszichodrámában, „traumában” vagy szomato-pszichoterápiában képződnek az alapokon túl. A gyakorlati tapasztalatok jórészt abba az irányba mutatnak, hogy ma egyre inkább érvényesnek találják az analitikus testpszichoterápiák Reich-hoz és Ferenczihez vezető tételeit, és számos terapeuta alkalmazza módszertanában a test, az érzések és az értelem finom összehangolását.

A műben találkozunk a testpszichoterápiák egyik központi gondolatával, amely az energia fogalom magyarázatával foglalkozik, amelyhez ismereteink szerint eddig D. Boadella elmélete áll a legközelebb, mint ahogy Freud is több munkájában magyarázza ezt a fogalmat, hiszen ő vezeti be a „pszichikus energia” fogalmát korai pszichológiai modelljébe.(vö. Maaz, H.-J., Krüger, A. H., Integration des Körpers  in die analytischen Psychotherapie. Pabst Science Publishers, Lengerich, 2001)
Az energiafogalom, mint ahogy ebben a munkában is, sokféleképpen szemléltethető: olykor egymásba mosódó fogalmakkal vagy pszeudotudományos értelemben, és akár szokatlannak tűnő szókonstrukciókban, mint a műben szereplő „közvetlen affektus indukció” vagy adott esetben akár negálva.
Mivel tankönyvről van szó, a szerzők az energia fogalmával érthető okokból körültekintően bánnak. Az áttételi és viszont-áttételi folyamatok dinamikáját konzekvensen nem emocionális és energiadinamikaként fogalmazzák és jelenítik meg.

Törvényszerű, hogy egy tudományosan megalapozott pszichoterápiában helyet kapnak a fejlődés lélektanilag jelentős elméletek. Ebben a munkában ez határozott hangsúlyt kap.
D. Sternre hivatkozva többször találkozunk a RIG (representations of interactions that have been generalized) fogalmával, éppen úgy, mint más releváns sterni definícióval.

Az analitikus testpszichoterápiák módszerei, így a rechiánus technikák is, D. Stern csecsemőkutatásaira alapozó elméletének keretében is konceptualizálhatók (Stern, 1985), hiszen ezek a módszerek a magszelfet és a bontakozó szelférzet élménytartományát vonják be a pszichoterápiákba. Stern munkái, amelyek az újszülött reális belső világát kutatják, megalapozottan válnak a vezető pszichoterápiás módszerek alapjaivá, és így a testi történések pszichoanalitikus terápiájában is joggal támaszkodhatunk rá. Tartalmilag az esetbemutatásokon át válik megfogalmazhatóvá, és lesz követhető, hogy a testpszichoterápiák a test megéléséhez, a testélményekhez köthető képzeteket tekintik a terápiás munka kiinduló pontjának. Így lesz elfogadható számunkra az is, hogy az analitikus testpszichoterápiák alapját képezi a legkorábbi életszakaszoktól kezdődően a „testbe íródott múltnak” az élettörténetbe való beépítése, és a testi tudattalan feltárása, beleértve a preverbális múlt emlékeihez társuló érzések és gondolatok a megjelenítését.

Ez a munka alapvetően az analitikus testpszichoterápiák elméleti és tapasztalati tudását rendezi olyan módon egységbe, hogy a jól strukturáltan felépített ismeretanyag és a gondosan válogatott esettanulmányok a terápiás folyamatok emocionális megélésén át értékes tapasztalatokat és intervenciókat közvetítenek a számunkra.
Olyan főbb témakörökkel találkozhatunk, mint az alapvető és a legújabb pszichoanalitikus elméletek tárgyalása, a pszichoanalízis vizsgálódási körébe eső életesemények (pl. traumatizálódás, mint dermesztő életesemény), a testterápia megjelenése az analitikus csoportterápiában, speciális alkalmazhatósága a gyakorlatban, és az analitikus képzés lehetőségei.
Az olvasó nem válik szemérmes outsider-ré, hanem fenntartva az érdeklődését, a terápiás folyamatok megismerésével, örömmel lesz nyitott a befogadásra, miközben megerősítést kap a sajátélmény és a terápiás eszköztár kiszélesítéséhez.
Amennyiben az analitikus testpszichoterápia egy jól megalapozott jövőképpel rendelkezik, és képes a saját ritmusában tovább fejlődni, akkor a két szerző, P. Geissler és G. Heissterkamp szerencsésen tevékenykedik a pszichoanalízis és a testpszichoterápiák integrációján.

Újdonság: öt csillag, mert szemléletmódjában és aktualitásában a nemzetközi és a hazai viszonylatban egyaránt időszerűnek gondolom.
Olvashatóság: 4 csillag, mert tankönyvnek élvezetes olvasmány, azonban kreatív nyelvezete miatt a tanulmányozás olykor erőfeszítést igényel.
Használhatóság: öt csillag, mert úgy vélem, hogy nemcsak az analitikusokra és aklinikusokra hat kivételes ösztönző erővel.

Fehér Pálma Virág